Jelenlegi állapotában 1981 novembere óta, 30 éve működik óvodánk. Ebből az alkalomból indítjuk el ezt a sorozatot Oláh Imréné, Csiri óvó néni Az óvodám története című, 2001-ben íródott dolgozatának felhasználásával.
Én magam ebben az óvodában nevelkedtem 2 évig és 1982 óta dolgozom itt óvónőként. Nagyon sok szép emlékem van, hisz életem legnagyobb részét itt töltöttem. Itt voltam gyermek, édesanya és itt éltem át szakmai sikereimet.
Szívesen vennénk, ha megosztanátok velünk emlékeiteket, képeket, történeteket, melyek az óvodához kötődnek.
Kérem, hogy a megjelenésre szánt írásokat az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet. e-mail címre küldjétek.
Lakiné Kóczián Gyöngyi
Gyöngyi óvó néni
IV. rész
A MAGYAR ÓVODÁK TÖRTÉNETÉNEK ESEMÉNYEI
1945-1970-ES ÉVEK VÉGÉIG
Az 1945-ös évek történései változást hoztak az óvodai életben is. 1948-ban államosítják az óvodákat. Még ebben az évben megjelenik a Gyermeknevelés (később Óvodai Nevelés) c. szaklap. 1949 júliusában az óvodák a közoktatás legfelsőbb szervéhez, a VKM hatáskörébe kerültek. Ettől kezdve az ország összes óvodái egységes pedagógiai irányítással működnek. A VKM 1949-ben az egységes és céltudatos nevelőmunka megvalósítása érdekében munkatervek készítésére hívta fel az óvónőket, amelyekhez évről-évre irányelveket, útmutatást adott. Az 1949-ben létrejött megyei felügyelet az adott irányelvek érvényesülését ellenőrizte. 1951-ben megjelent az első óvodai Rendtartás. 1953-ban a minisztérium kiadta a Módszertani Levelet. Célja volt a nevelőmunkában iránymutatást adni, valamint hangsúlyozta az egésznapi nevelőmunka fontosságát. A Módszertani Levél alapján az óvodában általában kialakult a napirend, a szervezett életforma, az óvónők munkatervek, vázlatok szerint dolgoztak.
1957-től 1971-ig a „Nevelőmunka az óvodában – Útmutató óvónők számára” című kézikönyv szolgált mind eszmeileg, mind metodikailag a nevelőmunka alapjául, további segítő iránymutatást nyújtva az óvónőknek. A magyar óvodapedagógia történetében az első átfogó dokumentum, „Az óvodai nevelés programja” 1971-ben jelent meg. A program egységesítette a magyarországi óvodák életét pedagógiai tartalom, napirend, metodika tekintetében. Elveinek meghatározásában pszichológiai alátámasztottságra törekedett.A program az egységes óvodai rendszer kiépítésére törekedett, ugyanakkor az ország különböző szociológiai és személyi környezetéből adódó egyéni utak megvalósításának nem szabott gátat. Az 1970-től tartó másfél évtized korszakos jelentőségű időszaka óvodatörténetünknek. A rendkívül gyors mennyiségi növekedés minőségi fejlődéssel párosult.
AZ ÓVODA LÉTREHOZÁSA PÉCSSZABOLCSON
A Dunántúli Napló 1950. november 26-i számában olvashattuk a következő cikket:
„A Baranya megye Tatarozási Vállalat dolgozói hétfőn kezdik meg a mecsekszabolcsi napközi otthon és a pécsbányatelepi Népbüffé építkezési munkálatait. Az építkezéseket már december 21-re, Sztálin elvtárs születése napjára be is szeretnék végezni. Ha biztosítani tudja a városi tanács a megfelelő számú munkaerő beállítását, a terv valóra is válik.”
1950. dec. 23-án a Dunántúli Naplóban megjelenik a hír, hogy Sztálin születésnapjára elkészült a Népbüffé és Mecsekszabolcson új kenyérgyárat adtak át, viszont az óvodáról semmi hír.
Ebben az évben a faluban a bányatisztviselői lakást megszüntették, a bérlőknek új bányászlakásokat adtak át a telepen. A városi tanács döntése alapján ebben a volt szolgálati lakásban belső átalakításokat végeznek, és óvodát alakítanak ki.
1951. januárjában nyit az óvoda. A Pécs Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Oktatási és Népművelési Osztálya Rádfai Edit fiatal óvónőt (aki 1948-ban A Szocialista nevelés alapjainak lerakásáért indított első nevelési munkaversenyben elért kiváló teljesítményért oklevelet kapott) bízta meg az óvoda nyitásával, beindításával, valamint kinevezte az óvoda vezetőjének.
III. rész
AZ ÓVODA MÚLTJA ÉS TERMÉSZETI KÖRNYEZETE
Az óvoda épülete a Csertető aljában, a Keleti-Mecsek hegy lábánál, az erdőbe behúzódva, lehet azt mondani, hogy a faluszélen található. A természeti csöndet csak a templom harangja zavarja meg időnként. A házat valamikor a Danitz-uraság építtette és telepíttette a kertbe az alig honos fákat, bokrokat. A későbbiekben más-más néven volt ismert ez a terület: eleinte az osztrák Hoffmaister-kert, Schapka-tó, később Lelovich-kert, valamit 1945-ben Népkert. A Duna Gőzhajózási Társaság a bányatisztviselői számára vásárolta meg lakásként. 1950-ig két bányatisztviselő család lakott itt: Lelovichék és Oroszék. Az akkori helyzetről, környezetről, a mindennapi életről Lelovich Imre bácsi mesélt nekem:
„Gyerekként és fiatalként nagyon sok szép emléket őrzök innen. Nagyon szerettem itt lakni. Az épületben 2-szer 3 szoba, nagykonyha és még kemence is volt. A házat egy díszkert, arborétum vette körül, a fák közt egy ösvényen át lehetett jutni a tavakhoz. A három tavat 24 forrás vize táplálta, ezek közül ma csak a Békás-tó maradt csak meg.
A három tóban fürödni lehetett, öltözők voltak és fürdőmester felvigyázott. A tóra, mint gyerekek kivittük a mosóteknőt, és abban csónakáztunk. Halakat lehetett fogni, siklókat megfigyelni. Az asszonyok ruhát sulykolni, mosni jártak a tóra. A kertbe sokszor telepedtek le kis időre a sátoros echo-cigányok. A szomorúfűzfa árnyékában sokat üldögéltünk, a szelídgesztenyék alatt sokféle gombát szedtünk, a kenyérfa termését megettük.
A nagyon sok szép fa közül emlékszem a császárkörte-, a krisztustövis-, a tisza-, a törökdió-, a páfrányfenyő- és a „megdőlt” fenyőfára (ez utóbbi most is ott áll az óvodánk bejárata előtt megdőlve, továbbnőve). Az aranyeső, az orgona illata, a mátyásmadár. a sárgarigó, a nyaktekercs, a nagyon sokat dolgozó fakopáncs emléke még mindig velem maradt.”
A Dunántúli Napló 1994-es számában Pártai Márta Emlékezett vissza a kertre, ahol ő gyerekeskedett:
„A kert egy kétholdnyi „éden” volt, olyan ritka fákkal, mint szerecsendió, platán, a fenyők vagy tíz féle fajtája, égerfa, vadgesztenyék. Voltak gránátalmabokrok, mirtusz, jázmin különböző fajtája, orgonafák minden színben, galagonya, som és erdei kökény mellett örökzöldek, a fűben nefelejcs, ibolya, százszorszép. A gazdag madárvilág koncertjére ébredtem és a békabrekegés jelezte a vacsoraidőt. A mókusok olyan szelídek voltak, hogy a baromfiudvarban az etetéskor ők elsőnek jöttek le a fákról.”
A területen még ma is Kis Borbás Lajos bácsi tartja számon a madarakat, figyeli meg az életüket, vigyáz rájuk, eteti meg őket télen, mindezt hobbiként és a madárszeretetből teszi. Ő mesélt arról, hogy a területen 30-40 különféle madárfészek is megtalálható. Ezen az erdős területen az itt honos fák (hogy csak néhányat említsünk: az égerfa, a platánfa, az amerikai diófa, cédrusfa, kőrisfa, akácfa, juharfa, a katánkóró) magjait szeretik nagyon a madarak.
Felsorolni is hosszadalmas azokat a madarakat, amelyek egész évben, vagy csak évszakonként élnek itt e vidéken: seregély, stiglic, szajkó, fülemüle, erdei szalonka, ökörszem, fekete rigó, örvösgalamb, őszapó, pásztormadár, csuszka, örvös és szürke légykapó, királyka, süvöltő, vörösbegy, énekes-, lép- és fenyőrigó, házi és kerti rozsdafarkú, barázdabillegető, fakopáncs, poszáták, zöldküküllő, kakukk, búbosbanka, meggyvágó, erdei- és fenyőpinty, tengelic, csíz, zöldike, csicsörke és mezei veréb.
Környezetvédelemre ma is ügyelünk az óvodában. Telenként a teraszra mi is kiteszünk madáretetőket, magokat, s a gyerekekkel együtt figyelhetjük meg és azonosíthatjuk be a madarakat: a csuszkát, a barázdabillegetőt, a meggyvágót, a barát-, a szén- és a kékcinkét, a fakopáncsot, a mátyásmadarat, no meg azokat a madarakat, amelyeket nem ismertünk fel.
A terület állaga az utóbbi években pusztulóban volt. 1996-ban az óvoda tantestülete és a helyi terület környezetvédőivel karöltve megpróbálták védetté nyilvánítani az itt lévő fákat, ez akkor nem fejeződött be.
II. rész
PÉCS ÉS MECSEKSZABOLCS TÖRTÉNETE
Pécs története
Óvodánk története kapcsán vissza kell mennünk Pécs és Mecsekszabolcs történetéhez. A két település földrajzi fekvése, gazdasági helyzete, történelme, szellemi és kulturális élete befolyással volt az óvoda kialakulására, fejlődésére.
Ma (2001.) Pécs keleti városrészeinek egyike Pécsszabolcs. 1947-ig önálló község volt, Mecsekszabolcs néven. Közigazgatásilag 1947-ben kapcsolták Pécshez, s olvadt be a városba……
Mecsekszabolcs története
Szabolcson az újkőkor és a rézkor szakaszából már találtak szórványleleteket (vonaldíszes kerámiákat, edényeket). Mecsekszabolcs 1058-ban szerepel először oklevélben. A településről ezután 1290-ben tesznek említést az okiratok, mely ebben az időben a Káptalan birtoka volt. A falu lakói borkereskedéssel foglalkoztak és a falun át vezetett a „Borkereskedők útja”.
A falu neve Mecsekszabolcs, melyben a Szabolcs személynév etimológiája nincs tisztázva. Némelyek azt tartják, hogy Szabolcs egy igen korai honfoglalás kori település és Elődnek a honfoglaló vezér fiának, Szabolcsnak volt a nyári szállása.
A falu nevében a Mecsek előtag megkülönböztető szerepű és a Mecsek hegységre utal. A Baranyai Népmondák Gyűjteményében megtalálható Szabolcs vezér hősies legendája…….
A település 1543-ban került török kézre és a török adószedők 23 házat írtak itt össze 1582-ben. 1706-ban a Rákóczi szabadságharc idején az osztrák Herberstein generális megszállt seregeit a község lakóinak kellett élelmezniük. A faluban élő parasztok szőlőtermeléssel, földműveléssel foglalkoztak. A birtok (a föld) és a szőlőhegy a falu határához tartozott. A 15-20 hold földdel rendelkező parasztok már gazdagnak számítottak, ők napszámosokat is fogadtak. A kevesebb földdel rendelkező emberek a bányába mentek dolgozni. Mecsekszabolcs határában 1800-ban nyitották meg az első bányát. A Duna Gőzhajózási Társaság a község határában bérbe vette a feltárt bányákat. 1860-ban mélyíteni kezdtek és 1865-ben 212 méternyi mélységből hozták felszínre a jó minőségű feketeszenet. A fatengelyes parasztszekereken való szénszállítást felváltotta a vasúti, egészen Mohácsig.
A Duna Gőzhajózási Társaság az 1920-as években kolóniákat épített a területen a bányászoknak. Lakás szinte ingyen járt mindenkinek. A lakásokban villany (a társaság erőműjéből ingyen szolgáltatták), az utcákon közvilágítás és közkutak, a felügyeleti lakásokban ivóvíz volt. A bányatelepi „élelmitárban” mindent meg lehetett kapni, ami az élethez szükséges volt. A városba lóvontatású busz (omnibusz) közlekedett. A gyaloglás akkoriban nem számított akkora nagy tettnek, az emberek a 4-8-12 km-nyi távolságot gyalog tették meg a város és a kolóniák között.
A DGT személyzeti politikájában szerepe volt a társulat (nép) iskoláinak. Egyrészt, mert rendre és a rendszer szeretetére nevelt. Másrészt, mert kiválasztotta a jó képességű gyerekeket, s kitanította a középvezetői utánpótlást. A tudatos szemléletük meghatározta az emberek magatartását: „Mindenkiből lehet valami”, sőt „majdnem minden”. A bányamunkákhoz bevándoroltak is éltek a kolóniákon, tíz nyelv és kultúra is találkozott.
A német bevándorlók kerültek többségbe, így kétlépcsős asszimiláció zajlott le: először a német vált közös nyelvvé és csak utána a magyar. A DGT azonban nem volt munkásjóléti egylet. A rossz és a nagyon nehéz munkakörülmények és az alacsony munkabérek a területen több bányászsztrájkot robbantott ki.
Ezek egyike volt Csertetőn 1937-ben, ahol három bányászt agyonlőttek az éhségsztrájk idején. Pákolitz István: Csertető c. elbeszélő költeményében emlékezik meg erről:
Pilléz a hó, a dermedt gallyat-ágat
bevattázza :az útra hermelin-
palást terül: a halk-megbánó alázat
mereng az erdő nyári vétkein,
minden fehér és tiszta, mintha szutykos
nem is lehetne többé a világ…
De hát az embert bölcsességre intik
a szépség-szőtte szűz-komédiák.
Csak ablak mögül szép a téli tájkép,
és akkor is csak jó ebéd után :
az éhesnek a szépség nem ajándék,
élvezhetetlen cifraság csupán :
kit földre húz a gond nyomasztó súlya,
a hideg lakás, éhező gyerek,
az bámulhat az angyalszárny-pehelyre,
csak ellenségnek érzi a telet,”
1945-ben a potsdami egyezmény értelmében a magyarországi német javak a Szovjetunió tulajdonába jutottak. A pécsvidéki bányák is a SZU és a Magyar Népköztársaság közös tulajdonává váltak. Mecsekszabolcsot 1947-ben csatolták közigazgatásilag Pécshez. Néhány év leforgása alatt a várossal ténylegesen is egybeépült.
A bányák kétszáz éven keresztül több ezer pécsi polgár egzisztenciáját is biztosították. Mára elsüllyedt a bányatelepek világa.
I. rész
BEVEZETÉS
1997 nyarán kerültem a pécsszabolcsi óvodába. Elsőként a csöndes, természeti környezete érintett meg. A patak csobogása fogadott már az úton az óvoda felé haladva. Az udvaron az óriás öreg fákon ugrándozó mókusok néztek le rám kíváncsian. Minden csupa zöld volt, madarak csiripeltek, a fakopáncs kopogását lehetett csak hallani.
Pécsszabolcs a város keleti külső területe, valamikor régen önálló falu volt. Az óvodás gyerekeim is úgy fogalmaznak még most is, ha az otthonukról mesélnek, hogy a „faluban”, valamint ha a buszra szállnak a „városba” mennek.
Az óvoda ez év őszén lesz 20 éves, ennek kapcsán választottam szakdolgozatom témájául óvodánk történetét.
Most már 4 éve dolgozom itt, ebben a kicsi, családias hangulatú óvodában, lassanként beilleszkedve, megismerve az itt élő gyerekeket és embereket. A témában való kutakodás során időben, történelemben mind messzebbre kellett visszamennem. Pécsszabolcson már az 1930-as évektől emlékeznek óvodára a faluban, és itt a mostani helyen 1951-től kezdett el működni óvoda, teljesen 1976-ig a bezárásig, az épület lebontásáig. Majd az újonnan felépített épületben 1981-től indult az óvoda. Az óvoda története így több szakaszra oszlik, ezért a dolgozatomban is külön választva, külön taglalva írtam meg az eseményeket, ugyanis nemcsak 20 évről, hanem több mint 50 évről emlékezhetünk.
A szakdolgozatom anyaggyűjtése kapcsán – nem lévén pécsi születésű – jobban megismerkedhettem Péccsel, Pécsszabolccsal, a város történetével, az itt élő emberekkel. Beszélgethettem velük az életükről, élményeikről, gondjaikról és betekinthettem a mindennapjaikba.